Aktuális Életrajz Takács Éva Művek Hanglemezjegyzék Irodalom Takács Alapítvány Galéria Kapcsolat Linkek
 
Életrajz Táblázat

Életút

"Azoknak a zeneszerzőknek, akik fiatalkoruk óta nem változnak, minden bizonnyal könnyebb a helyzetük. De ez rendben van-e? Mindegyikünk fejlődik. Soha nem határoztam el, "hogyan" komponáljak, csak azt, hogy "mit". Az ötlet természete határozta meg a "hogyan"-t. Egy olyan embernél, mint én vagyok, aki egész életében utazott, magától értetődik, hogy mindenütt, ahol élt, benyomásokat szerzett és ezeket fel is használta. Egyiptom, a Fülöp-szigetek, Japán, Kína: ezek az országok olyan eszméket-gondolatokat közvetítettek, melyek az alkotó munkában tükröződnek. Mindenesetre soha nem jutna eszembe egy jó gondolatot - legyen bár régimódi vagy merészen újító - egy meghatározott stílusnak feláldozni. Véleményem szerint a mondanivaló a lényeg. Minden gondolathoz, minden egyes műhöz meg kell találni az egyéni technikát és a sajátságos stíluseszközt."

Takács Jenőnek ezek az 1976-os feljegyzései (idézet Wolfgang Suppan könyvéből: Jenő Takács. Dokumente, Analysen, Kommentare. Burgenländisches Landesarchiv, Eisenstadt 1977) nemcsak oeuvre-je legszembetűnőbb ismertetőjegyét, a stílusbeli sokféleséget írják le, de egyben egész alkotómunkája lényegbeli arculatát is. Egymástól viszonylag világosan elválasztott korszakok mindig jellemző jegyek által meghatározott fázisokkal kezdődtek, melyekben azonban átfogóan jelenlévő elemek is találhatók. Takács korai műveiben, mint például az op. 2-es, 1920/23-ban született zongoradarabban (Sonatine für Klavier), az impresszionista színezethez és a magyar népzenei befolyásokhoz a szigorú kontrapunktikus-tematikus kompozíciós munka társult, a Joseph Marxnál végzett tanulmányai következményeként. A magyar befolyást (tematika, ritmika, bitonalitás) a Bartók Bélával való személyes ismeretsége megerősítette.

Egyiptomban új alkotói korszak kezdődött, melyben Takács az arab zene elemeit szőtte műveibe úgy, hogy a hagyományos arab hangszerek játékmódját, a zene dallamvilágát és rögtönző jellegét utánozta, például a következö darabokban: Suite Arabe für zwei Klaviere op. 15 (1929) és Goumbri für Violine und Klavier op.20 (1931). A népzenével való sokrétű foglalkozása eredményeként jött létre a népszerű zongoraciklus is gyerekek számára: Von fremden Ländern und Menschen op. 37 (1936). E második alkotói korszak fő műve a virtuóz Tarantella für Klavier und Orchester op. 39 (1937). A negyvenes évek magyar kompozíciós szakaszában született a Suite altungarischer Tänze für Orchester op. 42 (1946) és az Antiqua Hungarica für großes Orchester op. 47 (1941), régi magyar dallamok felhasználásával, művészi hangszerelésben, nagyobb melodikus, ritmikus vagy harmóniai változtatások nélkül. 1949 körül kezdve hangsúlyosan fordult a klasszikus formavilághoz. Többek között számos Partita és Toccata jött létre. Az Amerikai Egyesült Államokban folytatott tanári tevékenysége hatásaként, saját tanulmányai óta először, újból felkeltette érdeklődését a 2. Wiener Schule: a Partita für Klavier solo op. 58 (1954) az egyetlen deklaráltan dodekafon műve. Az 1960-ban komponált Passacaglia für Streichorchester op. 73 szeriális elemekkel is kísérletezik. Az 1960-as évek közepén egyértelműbben távolodik el a hagyományos tonális kötődéstől és erősebben foglalkozik az akkori avantgard módszereivel, például az 1963-as Dialogen für Violine und Gitarre op. 77 című darabban, ahol a szeriális kompozíciós metódushoz közeledik, az előadásmódot nem-zenei előírásokkal jelölve, és zörejelemeket is beépítve. Az Essays in Sound für Klarinette und Klavier op. 84 (1967) tartalmaz clustert és aleatorikus alkotórészeket is. Emellett további népzenei feldolgozások is születtek, mint a Serenade nach Alt-Grazer Kontratänzen für Orchester op.83 (1966, több hangszerelésben is), és pedagógiai művek. Az 1980-as és 1990-es éveket a különböző alkotóperiódusok elemeinek összeolvadása jellemzi. Korábbi művei számos feldolgozását készítette el új hangszerelésben ezekben az években. Előszeretettel foglalkozott barokk és klasszikus szerzők szellemében létrejött stilizálásokkal, például a Joseph Haydnt idéző műben: Sinfonia breve für Orchester op. 108 (1981) vagy a Henry Purcell hangzásvilágát felelevenítő vonószenekari szvitben: Purcelliana (1993/94). Takács zenepublicisztikai működéséből mindenekelőtt az önéletrajza említendő: Erinnerungen, Erlebnisse, Begegnungen (1990).

Christian Heindl

 
 
Video


 



 
vissza a lap tetejére  
Copyright © 2007 Takács Jenő Alapítvány :: All Rights Reserved

A Honlapról bárminemű szöveges vagy zenei anyag további felhasználásához a Takács Jenő Alapítvány Kuratórium előzetes hozzájárulását kérni kell!